Radikális elfogadás ( – a meditációról)
A csoporttagoktól tanulok a legtöbbet. Tíz-tizenöt ember tapasztalatával leszek gazdagabb, ha másokkal együtt meditálok, mintha csak egymagamban gyakorolnék. A zárókörben elhangzó mondatok azok, amiket egy mindfulness-tankönyv megírásához fel lehetne használni.
A sétáló meditáció során két dologra figyelünk: a légzésünkre és a lépésünkre. Hogyan áramlik be és ki a levegő, és hogyan érintkezik a talpunk a talajjal. Nagyjából ennyi. Ha bármi más történik, például gondolkodni kezdünk, akkor megállunk, és elkezdjük megfigyelni azt, hogy „nahát, elkezdtem gondolkodni”. Ilyenkor praktikus mondogatni magunknak, hogy „gondolkodás, gondolkodás, gondolkodás (történik éppen)”, amíg finoman újra visszatérünk a légzésünk megfigyeléséhez. Akkor újra elindulunk.
A workshop végén mindig lehetőséget biztosítok arra, hogy mindenki szóljon néhány mondatot a saját tapasztalatáról. Arról, hogy egyáltalán hogy érezte magát. Ez a zárókör. Vannak, akik addig soha nem tapasztalat szabadság-érzésről számolnak be:
Fantasztikus érzés volt, amikor rájöttem, hogy bármikor megállhatok. Hogy elfogadhatom és elismerhetem, hogy most gondolkodom vagy épp aggodalmaskodom. Hogy ez nem baj, csak ez történik, úgyhogy akkor ezzel dolgozom tovább. Ez a kudarcnak egy új,...