SLOWWALK I // szabadonbalaton: SLOWERÁLOS LEGELŐLENYOMATOLÁS + szabadonbalaton piknik

Felkértek minket, így idén mi is tartunk egy ökológiai szemléletű slow séta workshopot a Balaton északi partján. Jozef Tillmann filozófussal közösen gondolkodunk arról, hogyan tudjuk segíteni az emberek tájhoz való kapcsolódását. Most már évek óta gondolkodunk együtt is a sétáról, a meditációról és a tájterekről is, így nagy örömmel vágtam vele ebbe a projektbe. Augusztusban mi tartunk sétát, ez most a pásztoroké volt. Amolyan alapozó munkaként jelentkeztünk a SzabadonBalatonosok mai sétájára. Az első munkamegbeszélés alapján a szervezők is szimpatikusak voltak, és nagyon sokat jelent nekem Dr. Varga Anna etnobotanikus, etnobiológus szakmai és emberi jelenléte. Akárcsak Jozefet, Annát is régóta ismerem, a bogyiszlói fás legelőn találkozunk évekkel ezelőtt, és azóta is gyakran találkozunk. Véletlen volt az első találkozásunk, és ma is egyfajta véletlen, hogy épp ő facilitálta az év első slow walkját. A másik facilitátor, Mészáros András a nemzeti park munkatársa volt. Annához hasonló profiként mesélt a kulturtájjal való munkájukról. A séta röviden szólva “arról szólt”, hogy pontosan mit is látunk, amikor a...
Read More