Nemrég pszichológusként szólaltam meg a magányossági krízis témájában. A kutatások alapján egyre világosabb, hogy a probléma nem pusztán egyéni lelkiállapot, hanem a társadalmi szövedék lassú szétfoszlásának következménye: annak, ahogyan az együttélés tereit, ritmusait és alkalmait elveszítjük.
A beszélgetésben ezért nem „belső technikákról” volt szó, hanem arról, hogy a magányra adott válaszok sokszor inkább urbanisztikai, építészeti és társadalmi szinten keresendők. Abban, hogy milyen tereket hozunk létre, hogyan támogatjuk a találkozásokat, és mennyire hagyunk helyet a nem funkcionális, nem teljesítményalapú jelenlétnek egymás életében.
Schell Gergely
pszichológus, családterapeuta, mindfulness (MBCT) tanár