Keresztény meditációk (előadás)

A 2019-es Simplicity Fesztiválon adtam elő a keresztény meditációkról. A Buddha.fm rádió kérésére az előadást otthon újrarögzítettem, és ezt a szerkesztett változatot egy héten át játszották. https://youtu.be/Dkh2NormOeY Net és spiritualitás – mit tanulhatunk a korai és a mai szerzetesektől arról, hogyan is érdemes élni? Az érdeklődők megismerhetik azt, mit gondoltak a korai remeték és szerzetesek az egyszerű életről, és egy mai kontemplatív rend (a bencések) példáján keresztül megismerhetik, hogyan és miért kapcsolódhatunk be mindannyian a keresztény meditáció gyakorlatába. Ezzel párhuzamosan szót ejtünk a buddhista és muszlim lehetőségekről, miközben néhány egyszerű gyakorlatot is elvégzünk. Pszichológusként és párterapeutaként egyénekkel és párkapcsolatokkal dolgozom. Pszichológiai tanácsadást oktatok egyetemi hallgatóknak. Meditációs praxisomban a mindfulness mellett a különféle vallási hagyományok, különösen a kereszténység meditációs lehetőségeit kutatom. https://www.buddhafm.hu/blog/kereszteny-meditaciok-schell-gergely-pszichologus-eloadasa Az utóbbi négy évtized megváltoztatta azt, ahogy a meditációról gondolkodunk. Buddhista gyakorló-közösségek működnek Magyarországon is, a meditáció mindfulness néven pszichoterápiás módszerré fejlődött és gyakorlatait mára a pszichológiai öngondoskodás alapvető pilléreként ajánlja a szakirodalom. Mindemellett zajlik egy csendes fordulat is, mégpedig a kereszténységen belül. Elérhetővé és népszerűvé...
Read More

Csendes meditáció Tolna megyében

Lassan fél éve meditálunk csoportosan Tolna megyében, heti rendszerességgel. Örülök, hogy szinte mindig van egy-két érdeklődő, aki kipróbálná a csoportos gyakorlást. Ma nyílt alkalmat tartottunk, ami azt jelenti, hogy 25 vagy 2x25 percre le lehet velünk ülni mindenféle előzetes egyeztetés nélkül. Csoportunk különlegessége, hogy semmilyen feltételt vagy szabályt nem szabunk. Ennek megfelelően tanítás sincs. (Hiszen nincs mester, és egyáltalán nincs mit megtanulni.) Ki-ki a maga által gyakorolt módszert és szemléletet hozza. A dolog remekül működik. A betekintő alkalmakra az alap mindfulness-gyakorlat leírását szoktam kinyomtatni, és azt adom oda az érdeklődőknek. Mire jó ez az egész? Van, aki csak az egészségét akarja óvni vele. Van, aki a kellemetlen gondolatait szeretné megszelídíteni. Van, aki a vallási praxisába illeszti mert hívő buddhista vagy keresztény. Van, aki közösséget keres. Van, aki csak meditálni akar, és kész. Mi nem tudjuk, ki mit hoz, és mit visz. Mindenki magáért felel. Schell Gergely pszichológus...
Read More

Csendes meditáció Tolnán

Hétfő esti csendes meditációnk nyílt alkalma Tolnán. Elsősorban rendszeresen meditáló egyéni gyakorlókat várunk, akik szeretnének csoportban gyakorolni. Meditációs párnát, imazsámolyt, szőnyeget egyénileg kell hozni. Program: 17:25--- megérkezés, hely elfoglalása csendben 17:30--- 20 perc ülés (1. ülés) ⚫️ 17:50--- 5 perc csendes séta a teremben / terem elhagyás 17:55--- 20 perc ülés (2. ülés) ⚫️ 18:15--- rövid megosztás a tapasztalatokról. 18:30--- befejezés, csendben mindenki elhagyja a termet. A késve érkezőket arra kérjük, ne zavarják az 1. ülést. Ők a 2. ülésben csatlakozhatnak be 17:50-kor, amikor az ajtót kinyitjuk. A program nem tartalmaz tanítást, instrukciókat nem adunk. Jelentkezés, további információk emailben: http://tanacsadomuhely.hu/kapcsolat/ Facebook esemény itt. #meditacio #mindfulness #zen #zazen #tolna #tolna megye #szekszárd...
Read More