Schell Gergely pszichológusPszichológusi diplomámat 2011-ben szereztem az ELTE-n (tanácsadás és életvezetés szakirányon), tanácsadó szakpszichológusi diplomámat pedig ugyanitt, 2016-ban (krízistanácsadó szakirányon). 2017-ben szereztem családterapeuta címet a Magyar Családterápiás Egyesületnél. Elsősorban egyéni tanácsadással, párterápiával, coachinggal és mindfulness meditációval foglalkozom.

A munkámban az egyenlőségre és az együttműködésre törekszem. Abban hiszek, hogy a kliens ismeri legjobban a problémáját, én pedig csak végigkísérem őt a változási folyamaton. A változás folyamatosan történik, nekünk csak ki kell használnunk ezt.

Tanácsadó pszichológusként személyközpontú megközelítést alkalmazok. Nem adok szakértői tanácsokat, és nincsenek szigorú elvárásaim.

A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségiztem 2005-ben. Felnőttként ígéretet tett cserkész vagyok.

2011-2013 között egy nevelési tanácsadó (pedagógiai szakszolgálat) munkatársa voltam, itt elsősorban gyerekekkel és családokkal dolgoztam együtt a fejlődésükért. Emellett pálya- és karriertanácsadást, tehetséggondozást végeztem, kutattam egy nemzetközi projektben, három település négy iskolájában voltam iskolapszichológus.

2014 óta egy állami szervezet dolgozóinak pszichés jóllétét támogatom különféle pszichológiai módszerekkel. Alkalmasságvizsgálatokat végzek, tanácsadásba érkeznek hozzám, csoportozunk és tréningeket tartok. A beosztottakkal és a vezetőkkel is foglalkozom.

2016 óta a budapesti Thyris Pszichoterápiás Központban végzek pár- és családterápiát egy kolléganőmmel, Tillmann Lilivel.

2016-2018 között interkulturális kompetenciák területen trénerképzésben vettem részt.

Szakmai és emberi fejlődésemet szem előtt tartva rendszeresen járok pszichoszakmai és egyéb rendezvényekre. Önismeretet a Magyar Családterápiás Egyesület családi önismereti képzésén szereztem.

A Tolna megyei központú Tanácsadó Műhely alapítója vagyok.

Amivel foglalkozom:

Amivel nem foglalkozom:

  • Klinikai jellegű problémák, pszichopatológiák

tréning tréner paks szekszárd tolna szervezetfejlesztés szervezetfejlesztő pszichológus