A narcizmus és a narcisztikus összetevő
Az utóbbi években a pszichológiát népszerűsítő cikkekben közkedvelt téma lett a narcizmus. Ennek több oka is van: egyrészt többet tudunk a személyiség zavarairól (sok szakember szerint “egyre több” a személyiségzavarral élő ember, miközben a diagnosztika is fejlődik), másrészt a bántalmazás, családon belüli erőszak kapcsán egyre nyíltabban merünk beszélni az azt részben megalapozó mentális zavarokról.
Röviden: a népszerűsítő irodalomban a narcizmus mint szakkifejezés a személyiségzavarok és a párkapcsolati erőszak kapcsán szokott előfordulni.
Emiatt meglepetést szokott okozni a klienseimnek, amikor egy-egy esetben megemlítem a narcizmust mint személyiségvonást. Mindannyiunkban van nárcisztikus összetevő, ami önmagában nem jelent patológiás működést. Például az úgynevezett ősbizalom, amivel gyerekként kilépünk az anyai világból a nem anyai világba, részben átfedésben áll a normál narcizmussal. Mind a kisgyerekkornak, mind a kamaszkornak fontos része az, hogy önmagunkat felnagyítjuk. Ideális esetben a felnövekvő gyermeket olyan szülők tükrözik vissza saját magának, akik segítenek neki egy kb. reális észlelt ént rögzíteni önmagában. Segítenek neki az “önszeretet” jól használni.
A legtöbben nem egy zenmester nyugodt kedélyével megyünk el...