Bevezetés a mindfulness meditációba (csoport)

Meditálni tanultak Tolnán Múlt szombaton izgalmas pszichológiai programon vehettek részt az érdeklődők, akik ellátogattak Tolnára, a Tanácsadó Műhely képzésére. Az egyre népszerűbb mindfulness meditációt Schell Gergely tanácsadó szakpszichológus mutatta be a résztvevőknek. A mindfulness szó tudatos jelenlétet vagy éber tudatosságot jelent. Azt, hogy megpróbálunk az itt és mostban jelen lenni ahelyett, hogy a múlton rágódnánk vagy állandóan a jövőt tervezgetnénk. Ennek rendszeres gyakorlása nem csak a családi kapcsolatainkat teszi kiegyensúlyozottabbá, hanem a figyelmünk és a memóriánk javításán keresztül kihat az üzleti döntéseinkre, általános egészségi állapotunkra, elégedettségünkre is. Ezzel a módszerrel kapcsolatban hallhattak rövid, tudományos alapokon nyugvó előadást az érdeklődők a szakembertől, majd a saját bőrükön is kipróbálhatták a gyakorlatokat. A képzést tartó pszichológus rendszeresen dolgozik a mindfulness meditációval, ezért sokszor tapasztalta már annak jótékony hatását. Sem a pszichológia, sem a keleti tanítások ismerete nem szükséges a meditáció elsajátításához, inkább a napi könnyű testmozgáshoz hasonló gyakorlatokat kell elképzelnünk. Az izmaink helyett itt elsősorban a légzésünkkel és a figyelmünkkel dolgozunk. Szekszárdról, Paksról és Budapestről is érkeztek...
Read More